és szabadon engedé őket a kerten kívül
cselekedjenek a maguk belátása szerint

és ők

erős hajlékot emelnek fejük fölé elválasztva
idegen vadak országát a magukétól de nem
szentelik meg épülő falaik helyét nyugtalan
alszanak minden éjjel éles tőr vánkosuk alatt

áldják és uralják völgyeikben a szelíd vizeket
de megfeledkeznek dölyfösségükben a kútról
reggelre elfordul gyökereiktől az élet és szikes
szívükön felragyogó gyémánt kiütközik a só

megemlékeznek halottaikról és törvényoszlopot
faragnak magjaiknak de elvetik apáik egyszerű
tanításait így híján maradnak a folytonosságnak
nem lesz hová visszafordulni ha leáldozik a nap

olcsó prédikátorok szavait mormogják mert
senki nem mutatta meg a tiszta búza és az ocsú
szétválasztásának módját idejében most furcsa
tekintettel mérik aki a kenyérért imádkozik

könyörgéseikben esdekelnek és hűségígéretet
tesznek aztán hátat fordítva nyomban kitörlődik
emlékezetükből a hála örök méltatlankodásban
hallgattatnak meg az ő érdemeik szerint