Éljen a jelen!

– Öhvendek, kedves jövevény.
– Szívélyes üdvözletem uram, remélem jó helyen járok.
– Jé, maga haccsol? Úgy látom, nem tudja kimondani az “eh” betűt, akár a szehteszóródott szomszédok.
– Elnézést kérek, ha jól sejtem a Kárpát medence Magyarország nevű országában járok… Nem tudom mi történt, elaludtam.
– Igen hosszan aludhatott, kedves heménykedő. Tökéletes a gondolatmenete, nálunk a kihályságban a kedves idegen azonnali helyes köszöntése ildomos. Éppen most éhkeztem egy déli és nyugati kalandozásból.
– Bocsánatot kérek, mélyen tisztelt vendéglátóm, Magyarország ma királyság?
– Igen, mi lenne, dhága haccsolóm?
– Milyen évszámot írunk?
– 3047-et.
– Jé, ez a harmincadik század! Mondja, nem ismer véletlenül egy MZ/X nevű, debreceni illetőségű egyént? Valahol a toronyházas kerület egyik kupolájában lakik.
– Debhecen? Ilyen magyah bankoshól nem tudok. Talán Debhetsenus, a Bágyadthor mellől? Igen, az egy nagyobbacska cöheg, a maga másfél millió lakosával.
– Ma ilyen településnevek vannak, hogy cöheg?
– A kihályságban a cöheg a legnagyobb bankos. A második a pahen úgy 150-200 ezeh közötti – ahogy maga mondta település -, helyesen alattva központ. Ám egy centény, az csupán páh tízezeh lakost számlál, valamint kopacek is léteznek, ezeket fel akahjuk számolni, alig egy-két ezhes háthamozdító helységek.
– Nagyon érdekes ez a tér, tele rönkökkel. Nem így képzeltem a harmincadik századot, a maga ruhája jobban emlékeztet 1848 márciusi ifjainak öltözékére, mint a jövő futurisztikus ábrándozásaira. Mivel közlekednek?
– Mivel közlekednénk, édes jó vendégem? Tehmészetesen lóval! Volt az a hégi közmondás, melynek éhtelmében egy nyeheggel egy ló használható – azt hiszem egy kicsikét másként mondták -, mi megoldottuk a többszöhösen ikehnyergek bevezetésével. Meht dhága bahátaink, kik néha ellenségeink, mint például a kohábbi kalandozásom folytán, egészen másképp lovagolnak, kénytelenek voltunk hatszáz év szohgos munkájával kitenyészteni a kilövő lovat. Muszáj háfeküdni, különben lehepül hóla az embeh, mihe kötehig számol.
– Az mennyi, ha szabad érdeklődnöm?
– Háhomszoh annyi, mint amennyi az ujjainak az összege.
– Beleértve a lábujjaimat is?
– Miéht, azok nem ujjak?
– Tehát háromszor húsz, hatvan másodperc alatt mi történik?
– Eléhünk Frankhonig.
– Tényleg, kik a szomszédaink?
– Mikoh kik. Kalandozgatunk. Látja ez itt a legfrissebb fejlesztésű nyílvessző.
– Hihetetlen, hogy a harmincadik században nyilaznak!
A vendéglátó méltóságteljes duzzogással, orrát összeszorítva jegyezte meg.
– Mi mást tehetnénk? Csak talán nem akahja, hogy kőműveléshe vetemedjünk?
– Milyen érdekes, most látom, hogy ezek a rönkök itt szerteszét, mind egy szálig kőfaragványok! Nem fából készültek…
– Bocsánat, mi az a fa? Na nem baj, majd megnézem a Főség Pohvinái között. Megjegyzem, egész Euhópa csodájáha jáh. Méhhetetlen jóságában, szóbeli alattvalói engedéllyel báhki olvashatja őket.
– Nem lenne egyszerűbb az interneten?
– Ez máh a második éhthetetlen szó.
– Google, vagy yahoo keresővel. A yahoon nem érdemes, mert az egy amerikai rendszer.
– Lesz mit kehesnem, nem tudom mi az az intehnet, google, yahoo és főleg Amehika. A kihályságban ilyen ostobaságokkal nem foglalkozunk. Válaszolnék, meht úgy emlékszem, hogy kéhdezte kik a szomszédaink. A múltkoh a csökömének, a finn ági mukhadénnál, az ökömények a Baltikumnál. Korábban még török opönhők, máskoh germánok, frankok, taljánok, szlávok.
– Megbocsásson, maga viccel? Visszarepült, már ki sem tudom számolni, talán jó kétezer évet, a honfoglalásig?
– A hatáhok plasztikusak, folyamatosan mozognak kéhem. Jaj de jó, látom közeledik Töbhend ghóf, foglaljon helyet annál a hönknél! Mint minden egyes vendégnek, Önnek is kijáh a fővesztés.
– Milyen szépen mondja azt a fövegelés szót.
– Nem fövegelés, fővesztés!
Ismételte kissé tagoltan, nyájas mosollyal a vendéglátó.
– A ghóf úh nagyon szolgálatkész, hendesen végzi a dolgát.
– Pajtikám, elment az esze? Miért kellene engem helytelenül lefejteleníteni?
– Kéhem, beszéljen kissé éhthetőbben!
– Mi ez a rút illemtelenség harmincadik századbeli hazámban?
– Ne séhtegessen, meht aki engem séhteget, az a kihályt séhtegeti és többszöhös fejelvétel jáh neki. Most eltekintek a szankciótól, kéhem válasszon, pallos vagy báhd legyen!
Az időből odapottyant futni kezdett, ám az orra előtt vágódott be egy lándzsa, majd irányt változtatott és ott egy kisebb nyílvesszőzápor sorakozott fel épp előtte.
– Nézze kéhem, hendkívül jó céllövőink vannak, a következőket máh nem fogják szándékosan elvéteni. Legyen szíves vendégként viselkedni! Válasszon tehát!
– Nem választok.
– Igen méltányolandó, nemes gesztus, ezzel átengedte a ghóf úhnak a választás jogát.
– Micsoda világ! Azt hittem legalább bárót csinálnak belőlem…
– Miért, szeretett volna a vendég-kegyosztó pengefohgatók közé tahtozni? Ez igen nemes dolog ám, de máh lehetetlen. Válasszon!
– Nem mehetnék inkább vissza oda, ahonnan jöttem?
– Ilyen kérés még sosem fohdult elő, de elgondolkodunk hajta.
– Mindenki más boldogan rakta kőre a fejét?
– Tehmészetesen, maga az első különcködő.
– Ez a fa, határok, járművek nélküli világ elég idegen nekem, lovagolni sem tudok sajnos, még soha nem nyilaztam… Kalandozni szeretek, de csak módjával, a parkig meg vissza, néha a folyóig, vagy a legelső erdőig. Vissza szeretnék menni! Kérem!
– Megtáhgyalom a dolgot az illetékessel. Megtáhgyaltam.
– Ezt hogy csinálta, mégiscsak akad itt valami belső internet?
– Azéht is megkehesem a Pohvináknál az összes mahhaságot amit mondott, báh nem biztos, hogy beléjük íhták, de most nem ahhól van szó. Én vagyok az illetékes, engedélyeztem. Csukja be a szemét.
– Nem kell sem pallosra, sem bárdra és semmi ilyesmire számítanom?
– Nem. Nyugodjon meg, ha hálátlan és a fejét a bahátság kedvééht sem hagyja veszni, akkoh mi kesehű szájízzel vesszük tudomásul, hogy hánk sem hedehint. Ghóf úh jöjjön, a jövevény behunyta a szemeit!
A másik kettő elégedetten mosolygott. A “gróf” egy bivalynak is elég mennyiségű altatót döfött a megtévesztett csípője mögé. Intézkedtek, hogy egész más környezetben ébredjen és majdcsak elmeséli, hogy a harmincadik század ezerszer rosszabb lesz, mint a huszonegyedik.
A korábban raccsoló, a díszletet elhagyva beütötte az illetékes telefonszámot. Látják, még a telefonszámok sem egyformák, van illetéktelen is.
– Főnök, tökéletes! Pár száz, vagy pár ezer hasonló “időutazást” kellene csinálnunk ahhoz, hogy mindenki megtudja, az élet most a legszebb. Igen, értem főnök. Gróf úr! Jaj bocsásson meg, visszaestem a szerepembe, jó hogy nem raccsolok. Szóval Döbrent, intézkedjen megfelelő díszletek és helyszínek létrehozásáról! Köszönöm, mára ennyi. Nagyon jól sikerült, legközelebb viszont kérném, hozzon a vállán egy bárdot, kezében pallost, nyájasan mosolyogjon az érkezőre, diskurálhat is vele, úgy mintha a legnagyobb szolgálatot tenné neki. Azt hiszem, az még elrettentőbb lesz. Éljen a jelen!

 

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Jól megcsavartad, Barátom. 🙂

  2. Phóbáltam, phőböltöm…
    Köszönöm, Barátom! 🙂

Vélemény, hozzászólás?