éjszakai elégiák

összefolynak a hónapok
mint felhőszakadáskor az ablaküvegen
keletkező világ folyóinak térképe
elnehezül az utca az éjszakai hidegtől

nyugodt mint aki elfáradt valami
komoly feladattól aminek sosem
derül ki az értelme

szinte biztos benne mit akar a másik
mondani amikor eljön az ideje valóra váltja
sejtését a megkezdett mozdulatot
ami gyerekkora óta várakozik benne

nem zavarják az apróságok
amiket a napok folyama belesodor
nem érdekli mi fog történni csak elgondolja
hányféleképpen mondhatja bűntudat nélkül
valakinek szerelmem aki nem lehet az

*

kettészelte a szobát
a redőnyön beszűrődő
fénynyaláb

tárgyilagosan figyelte
a mellette alvót
együtt lélegzett vele

türelmesen várakozott
mintha annyi mindent kellene
még elmondania

mire gondolsz
szólalt meg váratlanul a másik
mondjam el én kérdezte

válasz sem várva ránehezedett
és vadul szinte kétségbeesetten
órákig szerelmezett vele

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Súlyos és (meg)röptető soraidhoz gratulálok, drága Mari.

Vélemény, hozzászólás?