Csöndből kimentett

védtelen virágok kezét fogom a kertben
holt tanyák ablakszemhéját lezárom
s út-tudó szavakkal indulok
csöndből kimentett Héthatáron

óriás templom most a táj
a kerítéslécek gyóntatószékrácsok

csak az igazat
fiam

hallom a fákat
kérgük alatt
csatangoló Apámat
hallom az Időt

mi lesz
ha egyszer
nem tudom már
mi ágbogas
mi egyszerű
s árnyékom helyét
mintázza a fű
és egy félbemaradt
mozdulat alatt
nem növekszik
tetté az akarat

csak az igazat
fiam

csak azt lehet
nem szégyellni öklöt könnyeket
a sikolyt sem visszanyelni
s szikrákat üvöltve gyújtogatva
lenni
de öntözni minden gyökeret

hallom a fákat
hallom kérgük alatt
csatangoló Apámat
csak az igazat
fiam

HALLOM az IDŐT

Kategóriák: Vers.

5 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    Minden VERSedben ott a TARTÁS, István. A Nagy Lászlóé, Pilinszkyé, a József Attiláé — és hosszan sorolhatnám — és: a TIED.

    1. Kelebi Kiss Istvan szerint:

      Tibor, köszönöm ezeket az igencsak megtisztelő szavakat!

  2. Pethes Mária szerint:

    Meghatódtam, Istvándorom… Elvittem a fészre… Ölellek: KedvesMarid

    1. Kelebi Kiss Istvan szerint:

      KedvesMarim!—Köszönöm a fészt, meg MINDENT!!!

  3. Seres Laszlo szerint:

    Nagyszerű vers, nagyszerű élmények az olvasónak Kedves István. Gratulálok, s köszönet érte. (Slaci)

Vélemény, hozzászólás?