csak úgy magamnak

itt mindig érthetően dalolnak a madarak
a fák árnyéka barna keretet ad a félelem
nélküli közösségben élő százszorszépeknek
itt a költő meggondolja hogy csodát kérjen
mert szerelmével kell fizessen érte

itt eső után mosolyra áll a tócsák szája
békésen szemlélődnek a túlparti hegyek
az utcák türelmes terekbe futnak itt nem
percekben mérik a tavaszt és nem zökkenti
ki nyugalmából az idő harangzúgása a várost

de te egy másik táj után vágyódtál ahol
tíz nappal korábban nyílnak a virágok
ahol promenádnak hívják a fasort és a költő
csak isteni csodát remélhet még akkor is
ha énekét kell odaadni érte

amikor már alig látszódtál a véglegesített
múltidőben és a megszokások rabságában
lettél szabad egy nap csodát kértem
istentől adja vissza dalaidat azóta csak
úgy magamnak kántálok a szerelemről

Kategóriák: Vers.

7 hozzászólás

  1. Kőhalmi Ildikó Kőhalmi Ildikó szerint:

    Keserédes. És így a jó.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Keserédesnek még mindig jobb lenni, mint negédesnek 😀 de értelek ám…

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “megszokások rabságában lettél szabad”

    ilyenkor tényleg muszáj csodát kérni…

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Más számára/megmentésre csodát kérni nem pazarlás, Tibor… 🙂 köszönöm figyelmedet, váró szavaidat

  3. Avatar Mirage szerint:

    szomoroú dúdoló. szépek a képek, “eső után mosolyra áll a tócsák szája” – ez kedvenc.
    ölellek
    énisénis

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm, hogy találtál benne kedvencet… ölellek
      énisénis

Vélemény, hozzászólás?