Beszorítva

megszámlálhatóan egy vagy
és megszámlálhatatlanul is egy
kígyózol végtelen sokaságban
mind a te arcod mind a szemeid
végső soron minden különbség
egyre megy tucatnyi arc mosódik
össze így és több tucatnyi újra
abból is míg végül kiadják ismét
azt az egyet érkeznek mennek
szüntelen nézem őket bennük
vonulsz ahogy a halhatatlanok és
a külön engedéllyel feltámadók a
múlt érvénytelenített ívjárataiból
előmerészkedve a félhomályban
felzörgeted a majdaniakat és idő
előtt kiküldöd őket a napra ott
kell állniuk hunyorogva tétován
válasszak a hasonlóak közül és
mind a te arcod mind a szemeid
de nem te nem te nem te nem te

Kategóriák: Vers.

3 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    “míg végül kiadják ismét
    azt az egyet”

    Végül — lehet, hogy az már ő lesz.

  2. Pethes Mária szerint:

    imádom ezt a versed, akárhányszor elolvasom, mindig sokáig visszhangzik bennem a záró sor….

  3. Vajdics Anikó szerint:

    Csodás, mint mindig.

Vélemény, hozzászólás?