„AZ ÜNNEPNAP AZÉRT KÁPRÁZTAT EL…”

Vízkereszt múltán ma lebontottam a fát.
​Furcsa, öreges, szomorkás szüret,
​Amely után most a szobát
Belengi valami kelletlen hiány:
A kopaszodó ágak gyantás emlékillata,
Valami sajgó, bánatos nosztalgia.
A szomszédban a láncfűrész sikít,
Épp kuglizzák a szálfa rönköket.
A ház előtt az utcán picsog egy kisgyerek.
A mozdulattal, amit megszokott
Az anyja néhány ideges taslit kioszt:
Véget értek az ünnepek.
De bennem itt zsongnak a Shakespeare-sorok:
Az 52. szonett.
Kinn mínuszok.
Szürkeség. Nyirok.
És tobzódnak a vírusok.
Borús az ég. Kemény a tél. Bizony kemény.
Alig pislákol a remény,
Hogy a szürke napok sorában
Csillognak majd drágakövek,
Az ünnepek,
Hogy meglátják majd ők is a csodát,
Az ükunokák,
Lesz béke,
Megértés és elég szeretet,
Elviszik hozzájuk is a betlehemet,
Felállítják nekik is a fát
Majd az unokáim,
A nagyapák.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Gyönyörű felütésed marasztalt:

    “Vízkereszt múltán ma lebontottam a fát.
    ​Furcsa, öreges, szomorkás szüret,
    ​Amely után most a szobát
    Belengi valami kelletlen hiány”

    S a vers végén a vágyott élet:

    “Lesz béke,
    Megértés és elég szeretet,”

    Úgy legyen!

  2. Bátai Tibor szerint:

    Lesz, bizonyosan lesz…

  3. VALYON LÁSZLÓ szerint:

    Erőltessük a szómágiát.Biztos hatásos.

Vélemény, hozzászólás?