Árnyékorgia

Elszorultan háborog. Odafent, ősrégi idők kalamárisainak tartalma keveredik, egymásba öntött árnyalatkülönbséggel. Nem hevíti magát a fenséges kozmoszból és a nagy tömegvonzó felé is bezár. Nem enged kilátni szépséges, időnként szűkre szabottnak érzett planétánkról. Mint zord burok, ami csak különös kegyét fitogtatva enged át egy szemernyi megtört össze-vissza színű holdfényfürtöt.
Nagy cselével észre sem veszi, hogy a tiszta égen kéjes fénnyel terpeszkedő égi vándor, takarásával megsokszorozza máskor elhanyagolt hatását. A fenn kiláthatatlan összevisszasága helyett szép, sötét árnyékok földi egymásba fonódása közül, színes üveglapjaim alatt, külön személyes csatornán szűrhetem ki a nekem tetsző derengést.
Ma érzéketlen semlegességgel hanyagolja a kitakartat, és bogáncsosan összetekeredett árnyfonalak szétkúszásában gyönyörködve, szüneteltet minden illúziókeltő megszépülést.
A sejtelmesen rejtőzködő, még csak alig kókadó fűszálak fölött, odébb a lassan kopaszodót vélem ágbogakkal, mind leveletlenebbül, körvonalaiban kivenni.
Mintha a hetek óta elnémult tücsökzene is visszaderengne, árnyékában időt és teret, nyárt, őszt és telet legyőzve. Talán a káván is ott csücsül, bár az utcai lámpa ebben segítette. Most kicsit csaltam hát…
A fenn és lenn közötti felszínen egymást követik a szárítókötélre csipeszelt apró csodák. Számtalan nagyhangú eb kórusban kántálával erősít meg, hogy a pacába folyt burkon túl még megvannak, és meg is maradnak csillagok. Itt lenn az árnyékorgia egymásra simulásában is minden rejtettnek helye van.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “szárítókötélre csipeszelt apró csodák”

    Üdv., Barátom

Vélemény, hozzászólás?