amikor

amikor fekete felhőló hátán elvonul
az orkán derengő fény számolja meg
a fákon maradt virágokat opálos ujjával
rámutat az esélytelenekre s azok
másodpercek töredéke alatt lehullnak
jaj mennyi meddő álom a fűszálak között

amikor a szélvihar késével összekaszabolt ég
alatt ájult ágak szökevény szirmok borítják
az utat a fasorban az idő tépett zászlója lebben
és eső után a rozsda elcsépelten egyszerű
formákat firkál a kerítésvasra terméketlen
túlzásokban szünetel a folytonosság

amikor madarak torkára fagy a félelem csak
a megközelíthetetlenség mosolyával érkező
déli szél hoz enyhülést és este amikor a város
zsibbadt idegdúcaiban nehezen gyúlnak ki
az átázott csillagképek szótlan homályban
rólad álmodik a búcsúzásra eszmélő kert

Kategóriák: Vers.

6 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    mennyi meddő álom a fűszálak között…

    Karakteresen, Marisan plasztikus.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      “Marisan plasztikus” 😀 köszönöm Tibor…

  2. Avatar Mirage szerint:

    “szünetel a folytonosság” hogy még erősebben zakatoljon a háttérben az idegekben a rejtélyek köreiben.
    ölellek
    énisénis

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      “terméketlen túlzásokban” mert ez azért hozzátartozik a folytonosság szünetéléséhez 🙂 de valahogy a fájdalmak is szünetelni kezdenek, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban föltámadjanak…
      énisénis

  3. Nemeti Vas Katalin Nemeti Vas Katalin szerint:

    a “fekete felhőló” zseniális, ahogy a többi alliterációd is magával ragad. Vezess csak ebben az álom-kertben 🙂 Ölellek és mp.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Tudom, hogy mennyire szereted az alliterációkat, amikor írom, mindig rád gondolok 😀 ömp444444444madarad

Vélemény, hozzászólás?