Alig hihető

Ráncosodik a gyerek,
még mosolyog, játszik,
de alig hihető már,
hogy VAN. Bújócskázik,
aki bújt, aki nem, megyek:
és marad. Csodálkozik,
kisebb, ám gyorsabb
lett a világ, a távol
egyre közelebb. Nézi,
szoktatja magát.
Lassít, nehogy idő előtt
célba érjen. Eddig itta, most
hunyorog a fényben. A tócsát,
mit régen átugrott, megkerüli.
Hosszabb út, de biztosabb.
Lassabban ír, az NY, a GY
nem barátja. Mikor a
hurkokat köti, mosolyog.
Régebben mindig elkésett,
most órákkal előbb indul,
hogy biztosan odaérjen.
Inkább vár kapualjban
utcán, megállóban, téren
és nézi a galambokat.
Néha eteti is őket. Már nem
száll velük. Padot keres, leül
és bámulja a háztetőket.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Telibe talált(ál), mint mindig, Barátom, ám ennek a szokottak mellett most van egy sajátlagos, életkorból adódó oka is…

  2. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Jaj, de szívembe találtak a soraid, drága Istvándorom! Különösen a zárórész:
    “Régebben mindig elkésett,
    most órákkal előbb indul,
    hogy biztosan odaérjen.
    Inkább vár kapualjban
    utcán, megállóban, téren
    és nézi a galambokat.
    Néha eteti is őket. Már nem
    száll velük. Padot keres, leül
    és bámulja a háztetőket.”

    mintha magamat látnám. ölellek: KedvesMarid

Vélemény, hozzászólás?