a végtelen képmásai (1)

gránátalma illatú volt a kert. hullott levelekre
fröccsent a leve. akár a disznóvér, mondtad,
miközben én rejtélyes tárgyak körvonalába
kapaszkodtam, nehogy felszippantson

az átélt élmény. vagy tekinteted mélye. ismerem
a mindennapok nehézkedési törvényét. olyan
elszántan igyekszem a magasba, ahogy
elnehezült hattyú szakad el a víztől. idegen

életek csendjébe hallgatózom. a magamét
már kiismertem: borostyánba kövült bogár
kiáltása. rám fonódik az öregség indája,

én szerelmesemre. és harmadnapon úgy
találnak ránk, mint vulkániszapba
zárványozódott emberpárra.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “és harmadnapon úgy” — szívig hatol(sz) drága Mari.

Vélemény, hozzászólás?