bal vállamon alszol
ismered az illúziók összes szakadékát
nappalok veszteségei elől
biztonságba álmodod magad
mozduló csípőm a szeretés birodalma
becéző ujjaim szertefutnak hátadon
de alig oldja el a hajnal az éjszaka
gyászszalagjairól a csillagképeket elmész
hogyan feleljek a mi vagyok neked kérdésre
majd megírom hogy álmom előérzete
a reggel ígéretének közeledése dalok tiszta
forrása minden sírást elmosó
senkihez sem kötődő szabad folyó
boldog görbület a sors tenyerén
a függetlenség párlata a visszatérés jeleként
két kő közé szorult pipacsmag vagy
rövid ideig még leheletemben lehetsz
ártatlan illatodba vegyszer nem vegyül
arcod szorosan nyakam hajlatába ékeled
mellemre teszed bal kezed mint
a tulajdon pecsétjét dicsértessél mert
halandóságomat feledteted aztán siess
egy kedvező tajték vár rád hogy a lét
legszebb partjáig repítse vitorlád
Meghatottak a válaszaid, Drága Mari…
Kettőnk között legyen mondva, a címzettet is 🙂 köszönöm, Tibor, hogy híven figyelemmel kísérsz.
🙂 🙂 🙂
Benne van minden, mi elmondható, s az is, ami nem 🙂 Gyönyörű gondolatok. Bal válladon, persze a szív felől 🙂 hol máshol? S a válaszok arra a bizonyos kérdésre a mindenséget mintázzák. Csodaszép. Mondom én, így kell, így lehet ÍRNI! 🙂 Mp. Vacskád
Drága Vacskám, köszönöm, hogy érző szívedbe fogadtad gondolataimat. persze ez mindig így van/volt/lesz 🙂 szavaidat is köszönöm, túlzásokba azért ne ess 😀 ömp44444444444444madarad