a kertész dala

felszabadítom előtted az utat
mint szavak előtt a jegyzetfüzet lapjait
úgy hallgatlak ahogy ismeretlen
város zaját az átutazó

de a tévedések fölött egy újabb
vereség ragadozómadara kering
végül nem marad más csak a köztünk
beálló csönd és a bódító emlékek
illata a langyos párnán

minden illúziót megszöktet a véletlenből
a hajnal a táj rettegését a magánytól
frissen hullott hó fedi el az ablakot betöri
a fény megvilágítja a tárgyakat amint
közömbösen vetik hátukat az elmúlásnak
a rosszul bezárt ajtón benyomakodik a szél
és lefejti ajkamról az évszakok csókját

csak azért hagy életben a tél
hogy lépteimmel ámulatba ejtsem a kertet
tiszta mosolyodról meséljek a fűszálaknak
és elhitessem velük belőlem árad a remény

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    És elhiteted, drága Mari.

Vélemény, hozzászólás?