évtizedekig némán lépdelt
a többszörös kudarc felé
önkénye
a maga oldalán képzelte
hús-vér valóságában az asszonyt
hozzászokott a helyzethez
és amikor eltűnt
és már hatalmába kerítette volna a
kétségbeesés
megpillantotta a híd közepén
elhitette magával
hogy mindig is ott állt
és ott is fog állni az idők végezetéig
ott
ahol eddig nyoma sem volt hídnak
ott
a Pont des Arts szakasztott másán
Ível a versed, mint a párizsi 9-ről 7-re csökkentett ívű gyalogos-híd… remélem, elkötelezettségetek jeléül tettetek lakatot a korlátjára és a Seine-folyóba dobtátok a kulcsát?! persze az is lehet, hogy nem is jártatok ott, de annyira valóságosan írsz róla, hogy érezni lehet a művészek, a sétálók zsongását, Párizs hangulatát. ölellek
Örülök, hogy így érzed, drága Mari, köszönöm soraidat!