Időn és magán kívül élt.
Így lehetett rá számítani.
Olykor. Követelni, ami tőle
járt Tovább →

Nem siet, kinek
az örökkévalóság
csak egy pillanat Tovább →

kiégett tarló az ég üszög alatt
hamvadó csillagok ragacsos
massza a sötét mintha szurokban
járnék Tovább →

“apátlan lettem, de szabad” (Háy János)

korán kel vasárnap is a nyelve alig
forog és a hangja mintha egy rummal
teli hordó aljáról bugyborogna elő
ragacsos szürke a reggel Tovább →

leszedem az almát úgy ahogyan
kérted a pirosakat a fűbe a fehéreket
egy fekete kendőre gyűjtöm Tovább →

– Jorge Luis Borges tiszteletére Tovább →

“Szeretlek”, “kedves”, “örökké”, “szüntelen”,
“ezerszer” – s még hányszor – sorolt szavak,
s én, mint omlatag, de konok kőfalak,
e szókat zengem most néked bűntelen Tovább →

legszebb álmomban roskadásig telt
fa alatt állok és csak nézem a lével
telt sárga gömböket mint egy nekem
rendelt galaxis Tovább →

Maradék önmagadat, embervoltod
utolsó foszlányait, hol leled,
a virágok hajnali énekében,
vagy a túlélők alagút-tekintetében Tovább →

nem tudtam mikor érkezel

csak a szokatlan rend
és tisztaság tűnt fel Tovább →