Egy telefonszám és a neved egy maszatos kartonpapíron
— ennyi maradt belőled, de még kereslek mindenben,
amihez közöd volt, szavakban, színekben, képekben,
mint gyerekkoromban az Istent, amikor azt játszottam,
hogy elbújt előlem, és még az imaszék alá is benéztem;
hol vagy, hol vagy, énekeltem, de a Mama rám szólt,
hogy, ha nem maradok csendben, sose hallom meg,
amikor szólít. Évekig vártam. Évekig vártad, hogy
felhívjalak. A kutyád, amikor meglátogattunk,
visítva ugatott örömében. Akkor nyár volt.
Most egy pillanat alatt ősz lett. Kórószáron
dülöngél bennem a hit: hol vagy, hol vagy.
Hallgatni kellene. Csendben maradni.
Megérteni, mire tanítanak az évszakok.
Figyelni némán: hová hull a mag.

*Csépes Sándor, volt osztálytársam emlékére, aki hosszú szenvedés után elhunyt 2017. szeptember 2-án.