Ezerszer akartam mindent hátrahagyni,
Vonzott, elcsábított a valami más,
Ezerszer akartam másutt megragadni,
De hozzád láncolt az ezer megszokás.
Próbáltam ezerszer nélküled is élni,
Elűzött, elhajtott a kíváncsiság.
Próbáltam jobbakat szebbeket keresni,
Mindig kitaszított a másik világ.
Untalak, gyűlöltelek, és utáltalak.
Átkot is szórhattam talán néha rád.
Szidtalak naponta, sőt káromoltalak,
Aztán könyörögtem, mindezt megbocsásd.
Titokban ezerszer meg is sirattalak,
De minden este elmondtam az imám,
Amelyben százezerszer megáldottalak
Egyetlen, édes, szerelmetes hazám.
Örülök, hogy újra felbukkantál kedves LÁszló az alkoTÓházban, köszönöm az értékes alkotást.
Mindig keveset írtam, de amióta így megöregedtem sajnos a szellemi erőm úgy érzem fogyatkozik, alig-alig látogat meg az ihlet. Az önkontrolom viszont remélem működik és amit írok többnyire a kukában végzi.
Százezerszer egyetlen.
Üdv, kedves László.