PÉLI TAMÁS 1994

a nemzeti temetőben
van a sírja
mint Munkácsynak és Csontvárynak
a közelében van eltemetve
Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond
mellette fekszik Juszem
a Tanítómester anyakönyvi nevén
Farkas Gyula
az ében karmesterpálca
az idő csörömpölő
bronza a sírokon
és a szétrongyolt ózonpajzs
a Világ ziháló roncsán
a bamba oroszlán
jelkép a sírján
viszonyainak jelképe
ahogyan élhetett
és alkothatott
nem mondhatok mást Róla
mint amit Pilinszky János
mondott József Attiláról
hogy tartásában Jézusi
a szellemében pedig Mozarti volt
monográfia évkönyv album
az elmúlt tíz évben sem
jelent meg életéről
és a művészetéről
ez népének szégyene
a drága ragok
cigányok és magyarok
az üresen maradt vásznak
mint amputált szárnyú madarak
roppant műve szétszóratott
mint sírja körül
a széttaposott falevelek

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    79 éves lenne augusztus 7-én… 🙁

    1. Pethes Mária szerint:

      nem tudok számolni… 69 lenne augusztus 7-én

  2. Bátai Tibor szerint:

    “tartásában Jézusi
    a szellemében pedig Mozarti”

    megkapóan idézted meg

  3. Gősi Vali szerint:

    “tartásában Jézusi
    a szellemében pedig Mozarti volt” – igen. És a szerzőében is… Emlékeimben őrzöm értékes útravalóit.

Vélemény, hozzászólás?