A legszebb szó

Érted írok a táj triptichonjára
az ég kifeszített gyöngyvásznára
kilakoltatott napfény egyszervolt sugarára
telek damasztabroszára
az örökkévalóság emlékművére
kövek pórusába
a Tó hullámszobor-parkjába

Téged látlak a feledés víztükrén és
írok az aranyhíd lábánál alvó álmaidért

Éj barna mélye hordozza arcod
Neved zászlajával hivalkodik a szél
Szívem szabad rétjét
aggódásod sólyma felügyeli
szeme fényszórója bevilágít
nyugtalanságaim kiserdejébe

A valóság ködfalára neked üzenek
Szétgurult harmatcseppeken
egy-egy betűt hagyok te úgyis kirakod
belőlük a legszebb magyar szót

Légörvények összekuszálódott mosolyára
közös emlékeink díszsorfalára
sóhajok drapériájára
írom vallomásom

Ajkad bélyegét viselő pohárra
hangodban zúgó tengeráramlásra
a szemedben oldott sókristályokra
tapogatózó félhomályba
az elmúlásba fészkelő idő tiktakjára
imákra lehelt ámenekbe
írom: méltó vagyok
hogy benned lakjak
s hiába kiáltasz rám
szíveden verdeső pacsirtára
holtomban is érted dalolok

*
Megjelent A múlandóság stációi című kötetben, 2011-ben

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    Gyönyörű verssé írtad azt a legszebbet, drága Mari.

    1. Pethes Mária szerint:

      Hét éve írtam, drága Tibor… de valamiért hiányzott az alkoTÓházból… most pótoltam. köszönöm rendületlen figyelmedet.

  2. Vajdics Anikó szerint:

    “te úgyis kirakod
    belőlük a legszebb magyar szót”

Vélemény, hozzászólás?